6. Fejezet

Nah már megint én. Ehez csak anyit hogy gonosz voltam, mint mindig. És nektek megy csajok akik remegnek a frissért név szerint:Puszmóm Mayem, Szandim, Flom (LLLL) Nektek mert IMÁDLAK TITEKET!!!!! Nem is tom hol lennék nélkületek.
Lánykám neked külön Cuppppp és Ölelés a bétázásért!
Szipirc olvasni!!!!

Pussssss
Krixta /Bella19-Kstev(-Nyú)/




Érzések. 2/2

Kristen

Jobb a hangulat, mint hittem volna. A srácok nagyszerűen játszanak, Lizzy pedig csodásan énekel. Nagy bánatomra viszont Robertet nem hallhattam, de egy tánc erejéig az enyém volt. Jobban mondva a miénk. De amint az asztalhoz visszamentünk, ő eltűnt. Percenkén néztem az órát, de csaknem telt az idő. Egyre idegesebb lettem. Tiszta rángógörcsöt kaptam, hol a bejáratot néztem, hol a színpadot vagy a táncteret.
– Majd előkerül, nyugi. – nézett rám Sam.
– Kris, gyere el velem a mosdóba. – ugrált előttem Jenny. – De most. – üvöltötte. Mint egy félőrült rontott át a tömegen. Türelmesen vártam. Félóra múlva megkönnyebbült fejjel jött ki. – Kész vagy? – néztem kérdőn rá.
– Baszki, csőtörésem volt. – sóhajtotta. Tudom, hogy Jenny szeret mindenből viccet csinálni, meg szétszórt egy lány, de ez a fej. Nem bírtam, kiröhögtem. Viszont a mosoly az arcomra fagyott, amint megláttam a bárnál ülő Robot. Teljesen el volt ázva. Barátném követte pillantásom, mire egy hangos ó jött a szájából.
– Odamegyek hozzá. – mondtam inkább magamnak, s már csak azt vettem észre, hogy felé közeledek.
– Rob, minden oké? – na, jó Stew, ennél nyerőbb kérdést. Igaz, még két napja én magam terveztem ezt tenni.
– Rob, hagyd ezt abba! – vettem el kezéből a whiskys üveget.
– Miért? – rivallt rám.
– Na, jó maradj itt, hívok segítséget. – indultam el.
– Ne, nem kell segítség. – üvöltötte, majd lefordult a székről.
– Rob, te jó ég. – térdeltem melléje. Az összes életjele megvolt, tehát semmi baja.
– Állj fel! – húztam fel. – Kérem, szóljanak Cameron Stewartnak. – néztem a pultosra.
– Mi baj? - rohant hozzám Cam és Bobby.
– Semmi, csak kiütötte magát, segítsetek kivinni. – álltam fel mellőle. A fiúk felnyalábolták ezt a szerencsétlent a földről, majd kivitték a kávézó elé. Gyorsan hívtam egy taxit, hogy mire életre kell, itt legyen. A fiúk még segítettek bepakolni, de otthon már nekem kell bevinnem, sőt felcipelnem az emeletre. Még jó, hogy anyuék nincsenek itthon. Szerencsém volt a taxis volt olyan kedves, elcipelte a bejáratig, majd magamra hagyott vele. A francba, az idióta fejének. Nagy nehezen bejutottunk, de amint elfordultam bezárni az ajtót, ő a padlón kötött ki megint.
- Jaj Rob, mért csinálod ezt? – tettem fel a költői kérdést, de ő csak horkolt a padlón. Gondoltam ott hagyom, csak egy kicsit beljebb húzom, nehogy a többiek elessenek benne. Óvatosan felhúztam, majd a hátamra vettem félig. Szó szerint úgy húztam fel a lépcsőn. Mivel az én szobám volt a legközelebb, oda vittem. Nagy nehezen beküzdöttem magam az ajtón, de amikor az ágyra akartam dönteni, húzott magával. Ott fetrengtünk az ágyon, vagyis csak én, ő szorosan a karjaiba tartott. Jó érzés volt, de tudtam, másnapra ebből semmire sem fog emlékezni. Abbahagytam a mocorgást, hátha elenged. Így is lett. Már épp az ajtónál voltam, mikor nyöszörögni kezdett.
– Ne hagyj itt! – jött a könyörgés csukott szemmel. – Gyere vissza! – motyogott tovább. Gondoltam csak álmodik, már a kilincsen volt a kezem, mikor újra megszólalt.
– Nem hallod? –nézett rám ködös tekintettel. Minden ellenállásom dugába dőlt, mikor kinyújtotta a kezét felém. Szorosan mellébújtam.
– Te bűzlesz. – fintorogtam.
– Maradj! – könyörgött tovább. Végigsimítottam arcán, majd mély álomba merültünk.

Rob

Őrületes fejfájásra és gyomorégésreébredtem. És még az a kibaszott nap is a szemembe világit. Körbenéztem, de semmi sem volt ismerős. Hol a francban vagyok? Totál képszakadás, semmire sem emlékszem tegnapról, vagyis egy dologra igen. Az a két szó belém égett. Ezért is fojtottam piába a bánatom. De hogy kerülök ide és egyáltalán hol van az az itt? Semmi sem volt ismerős. Óvatosan feltápászkodtam az ágyról, mivel szédültem is, nem kicsit. Kapaszkodva mentem a fürdőig. Ahogy belenéztem a tükörbe, majdnem felsikítottam. Egy torzszülött is különbül nézett ki, mint én. Beálltam a zuhany alá és csak folyattam magamra a vizet. Vad fogmosással próbáltam eltüntetni a tegnapi pia bűzét. Magamra csavart törölközővel mentem a szobám felé. De merre is van? Ekkor egy halk sikkantást hallottam. Jenny volt, Kris barátnője. Ott ált a lépcsőnél és engem nézett. Gondolkodás nélkül rontottam be az első szobába, szerencsém volt. Cam viszont kidülledt szemekkel nézett rám.
–Mi az? – morogtam s a szekrényhez léptem.
–Mennyire emlékszel? – állt meg előttem.
– Semmire. – válaszoltam hetykén.
– Hát, nem tudod, mit hagytál ki. – mondta, majd kiment a szobából. Na, ettől teljesen elborult az agyam. Utána akartam menni, de megcsörrent a mobilom.
– Igen? – vettem fel.
– Melyikkel jössz? – jött a kérdés.
– Mennem kéne? – képedtem el.
– Tegnap azt mondtad, jössz. Melyikkel? – dünnyögte. Gyorsan a laptop elé ültem és kikerestem az induló járatokat.
– Estére otthon leszek, szia. – tettem le. Egyáltalán nem volt kedvem vele enyelegni. Összepakoltam a holmim, majd lecuccoltam a nappaliba. A srácok értetlen fejjel meredtek rám.
– Haza kell mennem. – nyögtem, majd elindultam a reptérre. Taxival mentem, nem akartam semmit és senkit se magam körül. El kell, gondolkodjak. Hol rontottam el? Miért esküszik ellenem a jó Isten? Jó néhány cigi után felszálltam. Fülhallgató a fülembe és máris kellemesebb az út. Vagyis csak lett volna, ha nem vízhangzottak volna folyton a fülemben azok a szavak.

Jó pár órával később.

Végre leszállt a gép. Szörnyű volt bezárva lenni. Tiszta klausztrofóbiám lett. De most a találkozótól még tovább nőtt a dolog. Megkerestem a bőröndöm, majd a vizsgálóhoz mentem. Ott még az ürge szekírozott pár hosszú percig. Már azon voltam, lefejelem, mikor megjelent Tom. Elvitt onnan, mielőtt balhét csaphattam volna.
– Kösz, hogy kimentettél. – néztem rá hálásan.
– Ugyan tesó, érted bármit. – bokszolt a vállamba.
– Komolyan? Akkor menj el helyettem Rachez. – suttogtam.
– Hát ez most nem áll módomban, mivel vendégem van. – túrt bele a hajába.
– Vendég? – gondolkoztam el. Nem kellett sokáig várnom, hogy választ kapjak a kérdésemre, mivel ekkor megpillantottam egy lányt a kocsijánál. Teljesen letaglóztam. A legjobb barátom becsajozott. Bárcsak az én helyzetem is ilyen könnyű lenne. Jó két éve még könnyű volt.
– Rob, ő itt a barátnőm, Puszmó. – mutatott be egy kerek arcú, barna szemű és hajú, mosolygós lánynak, aki inkább hasonlított egy angyalra, mint emberre. Hát igen, mindenkinek szerencséje van a szerelembe, csak nekem nem.
– Szia, Rob vagyok, örülök, hogy megismerhettelek. – fogtam vele kezet. Épp beszállni készültem az autóba, mikor valaki a nevemet kiáltotta.
– Hát ez meg hogy kerül ide? – csúszott ki barátom száján. Teljesen elképedtem. Nem is akartam a szememnek hinni, de ő egyre csak közelített.
– Sziasztok. – lépett közelebb hozzám. Ez teljesen lehetetlen, ez nem lehet igaz.
– Rach, ez meg mi? – suttogtam a fülébe.
– Szerinted minek látszik? – vigyorgott önelégülten. Azt hittem, ott süllyedek el. Inkább százezer rajongó és sikítozó tini, mint ez. Tomék ugyanúgy le voltak sújtva, mint én. Otthon még totál nem tudtam, mire vállalkoztam, de itt bebizonyosodott hülyeség volt húzni a dolgokat és visszajönni ide.
– Ez nem lehet igaz. – suttogtam inkább magamnak, mint neki.
– De igaz, apa leszel. – mikor kimondta, egy világ omlott össze bennem.