1. Fejezet!

Nah hát meghoztam az első fejit. Anyit irnék ide hogy nehéz volt mert izgultam mit fogtok szólni. Komihatár még nincs de remélem irtok. Segítségemre volt Alice Carror. Köszönöm neked hogy nem küldtél meleg éghajlatra amiért anyit zaklattalak néha tök hülyeségek miatt.
Na de nem is húzom az időt. Irány olvasni!

Pussssz
Krixta /Bella19-Kstev/

1 Fejezet!
Életcél vs. Lehetőség.

Kristen.

Egy nap talán ráébredsz mit szeretnél kezdeni az életeddel. De ez a nap számomra nem igen jött el. Kristen Stewart vagyok tizenkilenc éves diáklány és mellesleg pincér vagyok. Szüleimmel és ütődött ám imádnivaló bátyámmal élek a forró Los Angelesben. Régebben /úgy tíz éve/ lehetet már mikor utoljára a kamerák elé álltam. Színésznő szerettem volna lenni vagyis nagyon vonzott ez a műfaj. Apa révén volt belátásom eme mesésnek tűnő világba. De egypár szerep után kiábrándultam belőle. Anya aki mindig azt hajtogatta „vidd véghez az álmaid” nem szólt egy szót sem mikor közöltem nem folytatom a színészi pályám hanem visszaülök az iskolapadba. Apa viszont nagyon csalódott volt. Mert állítása szerint látja bennem a tehetséget. És ide még azt is megjegyezném, hogy titokban /na jó azért kicsit feltűnő volt mikor kaptam levelet innen onnan szerepekre/ elküldte az önéletrajzom. Nem voltam rá mérges mivel az apukám és csak jót akar, de hát én döntöttem.
- te még mindig pizsamában vagy? – szakított ki elmélkedésemből drága édesanyám hangja. – jöhetsz ebédelni. – jelentette ki majd szigorú szemekkel vizslatni kezdte a szobám. – ma is dolgozol? - Bólintással válaszoltam mire gondolkodóba esett. – amint szabadnapos leszel kitakaríthatnál. – jelentette be. - mikor is takarítottál utoljára? – nézett rám azzal a nagy szemeivel. – hm had gondolkodjam. - töprengő arc csak hogy az őrületbe kergessem. – utoljára húsvétkor. – böktem ki mire anyu feje mindenféle színben pompázott, majd kiviharzott. Most hogy egy kicsit elmélkedtem igaz is volt. Utoljára még a húsvéti szünetben takarítottam. Na ezzel most ne foglalkozz. Lassan mint egy csiga vonszoltam le magam a lépcsőn. Az ebéd gyorsan és csendben telt. Kínos volt a csend, valamire készülnek. Vártam még egy kicsit de semmi. Fogtam elpakoltam magam után és egyenesen a szobámba mentem.

Néhány perccel később.

Jó volt úton lenni. Csak én voltam meg a drága kis kocsim. Kínos volt az otthoni légkör. Általában ha valamire készülnek vagy titkolóznak mindig ez van. De időm nem volt nagyon agyalni a dolgokon mivel már a kávézóban is voltam. Jenny imádott barátnőm már a pultban szorgoskodott. Péntek van ilyenkor általában zsúfolásig telik a hely.
- szia. –köszönt unottan. Na ebbe meg mi ütött nem szokott ő ilyen lenni.
- szia. – válaszoltam. – minden oké? – léptem mellé.
- mondjuk, csak fáradt vagyok egy kicsit. – ült le a székre.
- mért nem mész haza inkább. – néztem rá majd megfogtam a homlokát. – Jenny neked lázad van. – rikkantottam fel még jó hogy senki nem hallotta. – irány haza kisasszony, majd én tartom a frontot. – rángattam fel a székről.
- de nem… - próbált ellenkezni mind hiába. – semmi de, irány haza. – tuszkoltam az öltöző felé. – meleg fürdő, mézes tea, lázcsillapító és pihe puha ágy. – mint egy tyúkanyó soroltam neki a teendőket. – ha végeztem benézek. – ez volt a végszóm majd kilöktem az ajtón.
A főnöknek elmondtam hogy mi a helyzet Jennyvel mire totál ki kelt magából. Nem törődtem a hisztijével csak mentem a dolgomra. Egész este egyedül melóztam, rengetegen voltak. Mire eljött a zárás alig láttam a fáradságtól és a fejem is kezdett fájni. Lehet hogy én is megfáztam volna? Nyár vége van de itt nem nagyon látszik meg a hőmérsékleten úgyhogy egész nap ment a légkondi. Utam nem haza vezetett hanem barátnőmhöz mivel egy megígértem kettő semmi hangulatom a szüleimhez. Csengettem de nem nyitott ajtót így gondoltam alszik. Gyorsan haza ugrok pár holmiért és a hétvégét nála töltöm. Rossz ürügy hogy beteg de így nem kell otthon lennem a hétvégén. Próbáltam szinte észrevétlenül beosonni de nem ment. Szemfüles anyukám pont a nappaliban ült és olvasott. De nem könyv volt a kezében hanem egy. Nem az nem lehet már megint. Apa! Visított fel bennem egy hang. Pufogva felvonultam a szobámba majd bevágtam néhány dolgot a hátizsákomba és indultam is el innen minél messzebbre. Hatásos kirohanásomnak anyu vetet végett. A lépcső alján várt. Mikor oda értem a kezembe nyomta a papírt majd ennyit mondott: - apád kedvéért. – elindult felfelé. – ja és szerintem ez tetszeni fog. –mormolt pár lépcsőfok után majd eltűnt. Ezt nem hiszem el. Dühömbe bevágtam a táskámba és meg se álltam Jennyiig.
A hétvégét mind a ketten lázasan töltöttük. Néha megnéztük egy filmet de a nagy részében aludtunk hogy hétfőn újult erővel menjünk dolgozni. Én személy szerint örültem hogy hétfőn már meló legalább nem töröm az agyam a döntésen. Tény és való a kedvemre való volt a szerep. Olvastam a könyvet és igen is tudtam egyesülni a karakterrel de bátorságom nincs hozzá. Minden lében kanál barátném kiszúrta hogy sutyiban azt olvasgatom. Aznap este semmit nem szólt de viszont nagyon meglepett mikor szó szerint rám támadt hétfőn délelőtt munka közben.
- ugyan Kristen, ezzel szerintem semmit sem veszíthetsz. - fordult felém. - komolyan beszélek, el kell menned. - nézett rám azzal az én mindent tudok nézéssel. Már vártam a kitörést de mért pont munka közben. Hogy még többen halják. A szereplőválogatást a napokban vagyis ma és holnap tartják.
- pont egem választanának a főszerepre, ha el is megyek. - dünnyögtem vissza, de persze meghallotta. - ne nyavalyog, ma délután elviszlek a válogatásra. - nézett rám mindent tudó arccal. - és ne is próbálj ellenkezni. - üvöltött rám mielőtt még bármit is mondhattam volna. Na most mit csináljak. Ez saját magam és az életcélom elleni összeesküvés lenne ha elmennék arra a válogatásra. Megérné? Száljak harcba imádott barátnőmmel aki szinte a tesóm és mellesleg rengeteg mindent tett már értem. Időm nem volt tovább morfondírozni mivel ki kell szolgálnom a vevőket. A műszak végeztével megragadott és a kocsimhoz hurcolt.
- ne ellenkezz, úgyse mész vele semmire. – felelte helykén majd indított. Pár perc autózás után meg is érkeztünk a helyszínre.
- családi ház? – hüledeztem még mindig a kocsiban ülve.
- ne nyavalyogj inkább húzzunk. – hát igen ami a szívén az a száján. Óvatos kopogás után beléptünk az ajtón. Egyszintes ház volt és még az előszobába sem fértünk be annyian voltak.

Keserves egy óra múlva.

Már azon voltam sikítva elfutok. Egy órája dekkolunk itt és ahányan kimennek annyian jönnek be utánuk. És az ajtó ahol a meghallgatás folyt vészesen közelítet. A mobilom rezgése terelte el a pánik félelmemet.
„Kristen!
Elutaztunk de szerdára itthon leszünk.
A bátyád Cam viszont ma este érkezi. Úgyhogy légyszíves igyekezzél haza.
Puszil anya, apa.”

Ettől az sms-től kicsit jobban éreztem magam mivel már jó pár hónapja nem láttam a bátyám. Zenész és járja a világot a bandával. Már nagyon hiányzik. Vajon mit fog szólni ehhez a lépésemhez. Nagy vigyor terült el a számon mivel végre itthon lesz velem egy kicsit. Erre barátnőm felhúzott szemöldökkel vizslatott. Nem voltam rest megmutattam neki. Rögtön vigyorogni kezdett. Ő is mint én imádja a bátyám és szinte már bátyának is érzi. Jennynek mi voltunk a második családja. Szülei folyton utaztak ezért rengeteg időt volt nálunk. Régen és most is egyaránt. Így egy kicsivel jobban viseltem a várakozást. De nem tartott sokáig. Épp hogy beleéltem magam alig néhány óra és mehetek a bátyámhoz, kilépett az ajtón a rendező és az írónő hogy szünetet tartanak. A kezem ökölbe szorul és épp fojtottam el a feltörő sikolyt mikor megálltak előttem. Jól végigmértek engem majd egy hatalmas vigyorral az arcukon egymásra néztek és bólintottak. Teljesen megkövülve álltam előttük és a szemem sarkából Jennyt és többi lányt figyeltem. Mindenki minket nézett. Majd az írónő felém fordult és így szólt: - gyere velünk.
Követtem őket abba a szobába ahonnan kijöttek. Becsuktam az ajtót és vártam mit fognak mondani.
Kínos csendet maga Stephen törte meg.
- Catherine. – nézett a mellette álló szőke nőre. A nő mosolyogva felém fordult majd így szólt….