2. Fejezet!

Itt is a második feji amit ma küzdöttem össze, de szerintem megérte. Nagyon nagy köszönet bétámnak Puszmónak. Köszönöm hogy segítettél ari vagy.:D
Mivel még friss blog ezért a komi határ legyen öt. Azt majd meglátjuk mi lesz.
VÉLEMÉNYEKET és KOMIKAT KÉRNÉM SZÉPEN. Nekem FONTOS!!!
Kommi függő igaz Thalia.XD
Nah de nem rizsa hanem feji.
Fogadjátok szeretettel. Jah és jelöljetek kinek a szemszögéből legyen a kövi feji./oldalt található/

pusssssssssz
Krixta /Bella19-Kstev(-Nyú)/ akinek ahogy jön.:)


Meglepetések napja. 1/2

Kristen

A nő mosolyogva felém fordult, majd így szólt:
- Ülj le, mindjárt jövök – mondta, majd ott hagyott minket. Szóhoz se jutottam, nem hogy képes legyek leülni. Idegességemben a körmömet kezdtem rágni és párszor beletúrtam a hajamba. Vajon miért hívtak be engem előre? Mivel még volt előttem legalább tíz lány. Kintről a tömeg okozta zsivaj megszűnt. Ezek meg hova lettek? Az írónő leült az egyik székre és valami lapokat nézegetett. Jenny pedig a szobát vizslatta. Ekkor viszont a rendező lépett be az ajtón, helyet foglalt, majd barátságosan rám mosolygott.
- Ne félj, nem harapunk – nézett rám, majd Stephen felé fordult vigyorogva.
– Az istenért, üljetek már le –szólalt föl újra. Tettük, amit kért, míg ők pusmogtak egy sort. Már annyira ideges voltam, hogy véresre rágtam a körmeim. Drága barátnőm ekkor figyelme rám szegeződött és azonnal a kezeim után nyúlt.
- Ne légy már ennyire beteg – súgta, miközben a kezeimet ölembe helyezte.
- Ideges vagyok. Vajon mit akarhatnak? –súgtam vissza.
– Jaj, hát mit? –húzta fel a szemöldökét és közben sejtelmesen vigyorgott.
- Nos, én Catherine vagyok, a film rendezője. – nyújtott kezet.
– Engem biztosan ismersz – vigyorgott Stephen, mire aprót bólintottam.
– Akkor a tárgyra térek –szólt ismét a szőke nő.
– Szerintünk – itt a mellette ülő nőre nézett és vigyorgott.
– Jaj, Cath, ne húzd az időt – üvöltött fel Steph.
– Rád esett a választásunk, mivel benned minden megvan külsőre-belsőre egyaránt, ami nekünk kell.
– folytatta csilingelő hangon, amitől nekem is jobb kedvem lett. Annyira sugárzott ebből a nőből a kedvesség és az életkedv, hogy meg is feledkeztem a szorongásról. Elkértek pár adatot, majd mondták, hogy pénteken jöjjek vissza, mivel akkor lesz a férfi főszereplő válogatás, amin nekem is részt kell vennem. Az okot már tudtam, miért engem választottak, de mégsem tudtam elhinni. Ez megcáfolja a magammal szemben felállított ígéretem. Lefagyva lépdeltem kifelé, miközben barátnőm ujjongott mellettem.
- Örülnöd kellene, most kaptál egy szerepet – vinnyogott tovább.
– Örülök. Nem látod? – erőltettem magamra egy mosolyt.
– Ezt beszéljük meg otthon, rendben? – néztem rá, nehogy tovább erőltesse a dolgot. Aprót bólintott, majd leszegett fejjel elindult. Már majdnem az ajtóban voltunk, mikor valaki utánunk kiáltott.
- Kristen Stewart és Jenny Benett? - a hang irányába fordultunk és egy barna, gyönyörű szép lánnyal találtuk szembe magunkat.
– Igen, mi vagyunk – szóltam vissza, majd Jenny felé néztem. Az az arc, ami fogadott, letaglózott. Mintha szellemet látna.
– Nikki Reed? – nézett kérdőn a lányra. Nikki. Miért ismerős nekem ez a név?
– Igen. Már azt hittem, meg se ismertek – mondta az említett, majd barátnőm nyakába vetette magát.
– Te nem ismersz fel, igaz? – jött közelebb.
– Hát, nem nagyon – sütöttem le a szemem és gondolkodni kezdtem. Nikki… Nikki ez kattogott az agyamban.
– Jaj, Kristen, általános iskola, hármas fogat. – visongott Jenny. És ekkor megvilágosodtam. Nicole Houstone Reed. A lázadó barbi baba, aki inkább két olyan lányt választott, mint Én és Jenny, minthogy a felkapottabb lányokkal lógjon és fiúzzon. Barátságunk igen erős volt, míg Nikki el nem költözött hatodik év végén. Azóta semmit az égvilágon nem hallottunk róla.
- Már emlékszem – léptem hozzá és szorosan megöleltem.
– Merre jártál mostanáig? – indultunk el kifelé a kocsihoz.
– Erre-arra, de főképp New Yorkban – álltunk meg a kocsi mellett.
– Ott éltem egész eddig, most viszont hazaköltöztem anyuhoz – mondta. Megváltozott vagy csak zavarban van a viszont látástól.
– És mit kerestetek ti Cathnél? – tette fel váratlanul a kérdést.
- Hogy kinél? – nagyszájú Jenny már megint nem bír magával.
– Catherine, a szőke hajú nő, nála – bökött a fejével a ház felé.
– Ja, Kristent hoztam szereplőválogatásra – én egyszer tuti leütöm ezt a lökött csajt.
– Tényleg? Csak nem te vagy a bingo? – nézett rám csodálkozva
– Hát, hogy mi vagyok, azt nem tudom, de megkaptam a főszerepet – hajtottam le a fejem.
– Igen, ő a bingo – kuncogott Jenny.
– Ez szuper, ugyanis én is szerepelek – ujjongott most már Nikki is. – Én leszek Rosalie – húzta ki magát. Már ráismerek. Ő az igazi Nikki, a mi barátnőnk.
– Bocsi csajok, de nekem mennem kellene. Cam már biztos otthon van – mondtam, mire Nikki szeme felcsillant.
– Csak nem a bátyád Cam? – kérdezte mosolyogva.
– De igen. Végre hazajött egy kicsit - kész vagyok tőlük. Egyszerűen rám tudják ragasztani a jó kedvet. Beszálltunk a kocsiba és meg sem álltunk a házunkig. Leállítottam a kocsit, mire a lányok szinte repültek befelé.
– Velem ne is törődjetek – dünnyögtem magamban. Odabentről hangos sikítás hallatszott és jó pár öblös nevetés. Beérve a nappaliba, nem hittem a szememnek.
A nappali közepén a bátyámat találtam a rajta csüngő Nikkivel és Jennyvel. A kanapén viszont ott ült három ismerős, de mégis idegen srác. Végignéztem az arcokon és az utolsónál majdnem felsikoltottam.
- Bobby – üvöltöttem és a nyakába vetettem magam.
– Már azt hittem, meg sem ismersz törpe – szorított magához.
– Hogy kerülsz ide és kik ők? – ültem le a kanapé karfájára.
– A bátyáddal jöttünk, ők itt a banda többi tagja, Marcus és Sam – mutatta be a másik két srácot. – Rob és Lizzy holnap jönnek utánunk – jegyzete meg mellékesen.
– Na, mi van, a bátyád már nem is üdvözlöd? – mordult rám Cameron.
– Már alig vártam, hogy haza gyere – ugrottam a nyakába.
– Örülök, hogy örülsz – puszilgatott meg imádott bátyám. Ekkor a lányok halkan köhintettek, mire Cam feléjük nézett.
- Igen, nektek is örülök – ugrott oda hozzájuk és elkezdte csiklandozni őket. Majd Cam bemutatta a banda tagjait a lányoknak. És ő is megjegyezte, Rob és Lizzy holnap csatlakoznak a népes társasághoz. Igaz, Bobbyt már ismerem, mivel ő volt Cam legjobb barátja a Londoni egyetemen és utána alapították a bandát. És most már Marcust és Samet is ismerem, de kíváncsi vagyok Robra és Lizzyre. De főleg a lányra, mert amikor a bátyám kimondta a nevét /szinte csodálattal/ , megcsillant valami a szemében. Kíváncsiságomat az is fokozta, hogy a fiúk mosolyogni és füttyögetni kezdtek bátyámra az említett név hallatán. Az este további részében a nappaliban ültünk és beszélgettünk. Jó volt a hangulat, de nem az alkohol hatásának köszönhetően. Remek emberek vettek minket körül. Boldog voltam, hogy végre a bátyám itt van velem, és hogy újra együtt a hármas fogat. A lányok késő este távoztak, de azzal a kijelentéssel, hogy holnap ugyanitt, ugyanekkor találkozunk. Cam elszállásolta a fiúkat, majd a konyhába mentünk beszélgetni. Töltöttem tejet mindkettőnknek, majd helyet foglaltunk a pultnál.
– Na, és mesélj! Ki az a Lizzy? – fordultam feléje vigyorogva.
– Lizzy Pattinson a nővére Robnak, aki a banda negyedik tagja – válaszolta hetykén. – Csodás lány, remek énekhanggal – fixírozta a tejes poharat.
– Jaj, ne kelljen már harapófogóval kihúznom belőled – ütöttem finoman vállba.
– Rendben, Lizzy többet jelent nekem, mint barát, de ezt ő nem tudja – hajtotta le a fejét.
– Bele vagy zúgva, látszik rajtad. Miért nem lépsz? – simítottam végig az arcán.
– Sokszor próbáltam már, de mindig közbe szól valami vagy valaki – mondta kicsivel dühösebben az utolsó felét.
– Ne légy nyuszi! – csaptam az asztalra.
– Ez így igaz – szólalt meg egy harmadik személy az ajtóból. Oda kaptuk a tekintetük és nem mást állt ott, mint Bobby.
– Én most lefekszem, jó éjt – Cameron adott egy puszit, s már itt sem volt. Néztem testvérem távolodó alakját, majd az érkező felé fordultam és megpaskoltam a mellettem lévő széket.
– Inkább elszívnék egy cigit, jössz.?
Kimentünk a teraszra cigizni és nem bírtam magamban tartani a szavakat.
- Nem értem, mi van vele – kezdtem bele a mondandómba. – Régen nem ilyen volt – ezt inkább magamnak mondtam, mint Bobbynak. – Miért nem lép? – fordultam most már második bátyám felé. Igen, Bobby olyan volt nekem, mint a második bátyám és ez a szeretet kölcsönös volt.
– Nem tudom, mi bajuk van – ült le a kerti padra, majd megpaskolta a mellette lévő helyet. – Rob és én sem értjük, miért húzzák egymás agyát. – gyúrta el a cigijét. – Lizzy is annyira oda van Camért, mint Ő a lányért. – dőlt hátra és az eget kémlelte. – De Rob kitalált valamit – kuncogott fel. – Neki most egy szerepválogatásra kell mennie, és ha megkapja a szerepet, Lizzy venné át a helyét – magyarázta, mire én csak értetlenül néztem. – Így jobban össze tudnak melegedni és talán lépnek egymás irányába – a végén már szinte vigyorgott. – De ez a jövő zenéje – sóhajtott fel, majd elköszönt.
Órákig ültem még kint és jó pár cigi elszívásával sem lettem jobban. Miért nem lép a bátyám vagy a lány? Cameron nem ilyen volt. Szinte majd megveszik ezért a lányért, látszik rajta és hallani, ahogy beszél róla. De a megnyugvást Bobby meg Rob hozta. Ők már tudják mindkét fél érzését a másik iránt. Tervük is van, amibe én is, ha tudok, besegítek. Fontos nekem a bátyám. De vajon ki az a Rob? Majd holnap minden kiderül. Egy doboz cigi után felmentem lefürödni. Az ágyon ülve végiggondoltam a mai napom. Először is szeretett bátyám újra itthon van, aminek nagyon örülök. Elhozta a bandáját, ami nagy meglepetés volt és fokozta az örömöm. Aztán ott a hármas fogat. Nikkivel újra együtt a csapat, amiről rég álmodoztam. És a szerep. Hát igen! Egy olyan karakter, ami közel áll hozzám. De vajon jő ötlet? Egyszer élünk alapon igen. Maximum ez lesz az utolsó, amit vállalok. Apa, hogy fog örülni neki! Aztán ott vannak a titokzatos banda tagok is. Kíváncsi vagyok Lizzyre, na meg persze Robra. A holnapi nap sem lesz eseménymentes, az egyszer biztos.
Amint a fejem a párnához ért, már aludtam is.

Másnap dél környékén ébredtem. A nappaliban már nagy volt a hangzavar. Az öblös férfi nevetést könnyen felismertem, de volt egy érdekes női kacaj is.
- Te jó ég! – ugrottam ki az ágyból. Ezek már itt vannak és én sehol sem tartok. Eszeveszett tempóban mentem a fürdőbe. Zuhanyra már nem volt időm, így csak felöltöztem, majd vad fogmosás után leszáguldottam a nappaliba. De a lábaim nem így akarták. Az utolsó lépcsőfoknál keresztbe akadtak és már csak a padlót láttam közeledni. Pont, mint Bella. Érthető, miért engem választottak. Miért én vagyok a bingo? Hangos puffanással értem földet, mire a nappaliból körém sereglettek az emberek. Bátyám felsegített, majd megkérdezte, jól vagyok e. Sután köptem egy semmi bajomot, de nem mertem felnézni.
- Hát, ő lenne a kishúgom, Kristen – mosolygott Cam, majd egy ölelés után a vendégek felé fordított.
- Kris, ő itt Lizzy és Rob – nem mertem felnézni, ugyanis még mindig pipacsvörös voltam. Ekkor egy kéz indult el felém. Igazi művész és zongorista kezek. Felnéztem, hogy lássam eme csodás kéz gazdáját, de nem kellett volna. Még a nevem is elfelejtettem, amikor megláttam azt a csodás arcot.