5. Fejezet!

Mostmár végképp nem tom mi van velem. De megint egy feji.XD Már nem is törödök semmivel,csak azzal hogy van pár emberek aki szivesen olvas és remegve várják az új fejit. Igaz Mayem(L) Neked hogy ne légy ennyire türelmetlen drága.Xd És hipermegaszuper hosszi komit kérek cserébe nah meg nálad frisst.Xd Puszmó lánykámnak pedig hatmas cupp és ölelés a bétázásért és a közös blog okozta élményekért szal neked is megy ez a feji. (L)
UI: ez rövidkeh lett mármint nem az átlagos oldiszámom de it van a lényeg az.XD

Pussssz
Krixta /Bella19-Kstev(-Nyú)/


Érzések. 1/2

Kristen

És megragadta a karom. Iszonyatos erővel szorított.
– Rob, jól vagy? – néztem rá rémülten. Hangos zihálása árulkodott róla, nincs minden rendben. Szemeit szorosan összezárta, szorítása viszont egyre erősödött, mire felszisszentem. – Rob, nyisd ki a szemed! – szóltam rá. Ekkor hirtelen kipattantak a szemei. Tágra nyílt pupillával nézett rám, arcán apró verejtékcseppek gyöngyöztek. Nem tudom, mi történhetett, miért ilyen zaklatott. Teljesen megrémültem. Homlokára tettem a kezem. Láza nem volt, de amint bőrünk súrolta egymást, megborzongott. Végigsimítottam izzadságban úszó homlokán egészen a nyakáig.
– Mi történt? – suttogtam. Megrázta a fejét, majd vállat vont. Közelebb hajoltam, majd újra feltettem a kérdést. Nyelt egy nagyot, majd szólásra nyílt ajka. Ekkor bátyám robbant be.
– Rob, el……. – itt elakadt és nézett hol rám, hol rá. Pillanatok alatt álltam fel, majd rohantam a saját szobámba. Nem tudom, mi ütött belém, miért vonz engem ennyire. A legszívesebben vele lennék a nap huszonnégy órájában, ölelném, csókolnám, egy percre sem engedném magam mellől. Jaj, Kristen, miket gondolsz? Korholtam magam. Fejezd be, most. Még mielőtt beindult volna a fantáziám tárcsáztam Jennyt.
– Na, hogy ment, megvan a második bingo? – üvöltötte. Még szinte fel sem vette.
– Neked is szia, amúgy igen. – mondtam unottan.
– Ó bocsi. – kuncogott. – Kicsodaaaa? – rikkantotta miután leesett neki, mit mondtam.
– Soha nem találod ki. – kuncogtam most már én is. – De nem ezért hívtalak, átmehetnék ma éjszakára? –tettem fel a kérdést halkan.
– Persze, de mi történt? – láttam magam előtt, ahogy elképed, majd okos agyában rosszabbnál rosszabb képek jönnek elő.
– Ezt majd nálad, jó? – nyögtem. – Tíz perc és ott vagyok, szia. – tettem le. Összeszedtem pár dolgot, majd hátizsákommal lementem a nappaliba. Robon kívül mindenki ott volt. Elköszöntem tőlük, majd elindultam Jennyhez. Drága barátnőm tárt karokkal fogadott. De sajnos nem kerülhettem el a vallatást. Két óra szenvedés után végre leültünk filmet nézni. Szerencsétlenségemre romantikusat. Ez kell még nekem, romantika. Már nem tudtam, hogy üljek vagy feküdjek.

Másfél órával később.
Sikeresen végigszenvedtem a filmet, majd a konyhába mentünk enni. Isteni lassagnet ettünk, amit tejjel öblítettünk le. Mivel szülei állandó utazók voltak, így el kellett sajátítania a konyhaművészet csínját-bínját. Vacsi után ismét a képernyőre ragadtunk. Most valami béna vígjáték. Épp szólni akartam, van e popcorn, mikor felsikított.
– Ti egymásba zúgtatok. – vigyorgott ördögien.
– Kik? Mit csináltak? – néztem rá érdekesen.
– Hát te meg Rob. – vigyorgott tovább. - Hogy ez eddig nem esett le. – csapott a homlokára.
– Tudom Jenny, hogy minden később esik le, de pont egy beleteszem a havert a kukába résznél? – dőltem hátra a kanapén.
– Piszkálj csak, de ez az igazság. – húzta ki magát, majd diadalittasan a konyhába vonult. Két hatalmas tál popcorn után lezuhanyoztunk /persze külön/ majd elmentünk aludni.
Azaz aludtam volna, de folyton Jenny szavai kattogta az agyamban. A hétvégéig szinte vegetáltam, még munka közben is. Ideges voltam a két hét múlva esedékes utazás, Rob iránt táplált érzéseim, és a hétvégén tartandó búcsú bulimiatt. Vártam is meg nem is. Sebaj max leiszom magam.

Rob.

A bátyja szobájában történt incidens után nem találkoztam Krissel. Cam hála ég nem firtatta a dolgokat, de viszont kíméletlenül körbe vitt L. A. nevezetességein, kedvenc helyein. Második nap már a fiúk is lázadoztak, így csak a tengerpartra mentünk. Erőt kel gyűjteni a holnapi búcsú bulira. A homokban fetrengve elméláztam a dolgokon. Az a csók, istenem. Teljesen összezavarodtam. Soha életemben nem csókolt még így senki, sőt életemben nem csókoltam spontán senkit, főleg nem egy szerep kedvéért. Szeretem Rachelt, vagyis inkább érzek iránta valamit. Együtt töltött két év valamilyen érzést kialakított iránta, de Kristen más. Vele le tudnám élni az életem. Őt egy percre, főleg nem más városba sem engedném magam mellől. Ölelném, csókolnám, örökre a karjaimba tartanám. De Rob miket beszélsz, neked van barátnőd.

Jó pár órával és őrjítő képzelgéssel később.

Valamikor este értünk haza. Nap, sós levegő és a meleg teljesen kiszipolyozott. Szinte zuhantam az ágyba. Másnap viszont a megszokottnál is később keltem, vagyis keltett Cam.
– Haver élsz még? – rázogatott.
– Asszem igen. – feleltem álmosan, majd felültem.
– Mi van veled, csak nem beteg vagy? – fogta meg a homlokom.
– Semmi, csak fáradt vagyok egy kicsit. – nem vallhatom be neki, hogy az érzéseim miatt vagyok ennyire padlón.
– Öltözz, mert vár a buli. – tárta szélesre az ablakot. Mint egy anyuka, dettó úgy viselkedik.
– Igen is mami. – rötyögtem, majd a fürdőbe csoszogtam. Szokásos farmer, póló összeállítás. A hajamat úgy, ahogy formába hoztam, majd a fiúkhoz mentem a nappaliba.
– Na, megjött a hétalvó. – szólalt föl Bobby.
– Mivan Rob, csak nem telefon szex volt az éjjel? – vigyorgott kajánul Sam. Jól bemutattam neki, majd a teraszra mentem cigizni. Visszatérve a nappaliba többen voltak, mint akiket ott hagytam. Csipetcsapatunkhoz csatlakozott Kristen és két barátnője. Így indultunk útnak, abba a kávézóba, ahol a lányok dolgoznak. Gyalog tettük meg az utat, mivel nincs messze, meg hát ránk fér a friss levegő és hát a nap végére a társaság totál részeg lesz. Magam is ezt tervezem. Hangulatos kis hely volt és tiszteletünkre a sarokban egy színpadot is felállítottak. Hát nem csodás? Húztam el a szám. Jó nagy asztalnál ültünk a sarokban. Jó pár rövid után sörözni kezdtünk. Sam és Bobby keverte is erősebb italokkal. Tizenegy fele lehetet, mire minket felkértek, hogy legalább egy számot énekeljünk. Nem sok kedvem volt hozzá, így átadtam a helyem drága nővéremnek. Élvezet volt őket nézni, főleg hogy nem nekem kellett ott fent lennem. A banda viszont annyira belejött, hogy fennragadtak a színpadon. Egyre többen jöttek, és amint láttam, a lányok is eltűntek táncolni. Már majdnem magányomba temetkeztem, mikor két kecses kar felrántott a székből. Kristen volt az. Ő és barátnői által alkotott gyűrűbe roptuk, mígnem kifulladva rogytunk le a székeinkre.
– Ez egyszerűen fantasztikus volt. – lihegte Jenny és Nikki kórusba. Kristenre néztem, ő csak sűrűn bólogatott, majd tekintetünk összekapcsolódott. Talán soha sem szakadtam volna el róla, de a telefonom rezgése megzavart. Egy sms.
Szia, Rob.
Remélem, haza tudsz jönni a hétvégén. Beszélnünk kéne. Fontos!
Várom válaszod és bocs a múltkoriért.
Szeretlek. Csók Rachel!
Teljesen ledöbbentem. Villámgyorsan kirohantam és már tárcsáztam is. Nem érdekelt mennyi az idő nagyon ideges lettem.
- Halló. –jött a félénk hang.
– Szia, én vagyok, felébresztettelek? – suttogtam.
- Rob! Nem, csak nem érzem jól magam. – válaszolta talán halkabban, mint én voltam az előbb.
– Mi a baj kicsim? – tértem a lényegre.
– Nem is tudom, hogy mondjam el. – csuklott el a hangja. – Inkább majd itthon. – terelte a témát.
– Rach bökd ki, mi baj. – szóltam rá erélyesen.
– Jól van, én………