6 Fejezet!

Sziasztok!

Most nem kötnék hozzá semmit. Olvassátok és várom a komikat. CSAK ÖSZINTÉN! És Köszönöm azoknak akik maradnak a helyzet ellenére is!

Pusss(LLLLLLL)
Kstev

UI:majdnem 4 oldal kicsit, elszállt velem a ló. :D

6 Fejezet!

Christiana

1 percnyi világossággal egybekötött csattanás majd újra sötét lett. Halk sikoly szökött ki számon s remegve bújtam közelebb Kellanhoz. Akarva vagy akaratlanul már nem tudom. Annyit viszont biztosra tudtam hogy biztonságban vagyok vele. Hogy mért? Magam sem tudom. Alig ismerem ám óvó, hátamat óvatosan simogató kezei ezt éreztették velem.
- hát ez elég közel volt. – suttogta rekedten. Felnézve láttam ő is épp engem néz. Azok a csodás kék szemek még így félhomályban is feltűnőek voltak. És az a furcsa fény benne. Egyszerre varázsolt el és rémisztett meg.
- gyere. – húzott le magával a földre. Óvatosan és kissé bátortalanul húzott ölébe. Haboztam, de egy újabb dörrenés megadta a választ mit tegyek. Mint egy riad kisgyermek bújtam az izmos, férfias és határtalan védelmet nyújtó mellkashoz.

Fél órája ültünk ott lent. Közben már hozzászokott a szemem a sötéthez és a vihar is kezdett alább hagyni. Kellan próbálta terelni félelmem különféle poénokkal, régi vicces storykkal. Őszintén, be is jött neki. Már nem remegtem annyira és kissé engedtem is a szorításomon ami derekát zárta gúzsba.

- lassan vége a viharnak. – szólalt fel némi hallgatás után.
- ühüm. – ennyit tudtam felelni. Mivel úrrá lett rajtam az álmosság.
- hé, nem mintha ellenemre lenne hogy a karjaimban alszol el, de valahogy ki kéne innen jutnunk. – cirógatta meg arcom.
- persze, fent vagyok. – ezzel a mondattal inkább magam mint őt akartam meggyőzni. Annyira kellemes volt így feküdni. És felettébb nyugtató.
- akkor, mit csináljunk. – tolt el magától pár centire.
- előbb az áramnak kéne visszajönnie, másképp nem jutunk ki. – dörzsöltem meg szemem. S mire kinyitottam már fényárban úszott az egész szoba.
- kérésed parancs az égieknek. – kuncogott Kell.
- marha vicces. – ütöttem vállba majd belé kapaszkodva próbáltam feltápászkodni.
- igenis hogy az, főleg a fejed. – nevetgélt tovább.
- fogd be Lutz. – néztem rá gyilkosan.
- mert különben mi lesz. – állta a tekintetem.
- különben……- kerestem a fegyvert de nem találtam semmi se kézzel, se szóval foghatót.
- különben? – hirtelen termett előttem és nézett mélyen a szemembe. Az a cinkos mosoly és a drágakőként csillogó szemek. Most segíts istenem. Idegességemben a számba haraptam. Vajon hogy vágom ki magam ebből a helyzetből? Válasz magától értetődik, sehogy.
- különben nem fényképezlek le. – csúszott ki számon mire ő hangos nevetésben tört ki.
- most meg mit nevetsz. – böktem mellkason. Kezemet elkapva a szívhez nyomta. Érzetem azt az örült iramot amit szíve diktált, a meleg bőrét és valami áramféle is megrázott.
- azt hogy még szexibb vagy mikor dühös vagy. A másik pedig az hogy már megint itt tartunk. – suttogta majd közeledni kezdett. Nem, nem. Ezt nem engedhetem.
- igen már megint. De most segíts, hol a kártya. – rántottam ki magam kezei alól s a földet kezdtem pásztázni. Különféle szitkok, átkok és káromkodások jötte ki a számból miközben sehol nem találtam azt a vacak kártyát.
- mielőtt fel nem robbansz, tessék. – nyújtotta felém.
- hogy a jó kurva élet csesszen meg Kellan Lutz. – hadartam majd kitépve a kezéből az ajtóhoz rontottam.
Kapkodásom ára az lett hogy lejtettem, s még a körmöm amit Em csinált letörött.
- baszná meg. – sziszegtem körmömet siratva.
- majd én. – tolt arrébb. Azt a higgadtságot, ahogy lehajolt a kártyáért. Azt a játékot, ahogy az izmai megfeszültek miközben felvette a földről. Rám villantott egy szexi mosolyt majd az ajtó felé fordult. Hirtelen légszomjam támadt az iménti közjáték és a mosoly hatására.
- sajnálom ez beragadt. – fordult felém.
- nem, az nem lehet. – rontottam oda majd lehúztam a kártyát, egyszer, kétszer, háromszor. A negyedik meg az lett hogy elhajítottam a szoba legsarkába és kettő jó nagyot rúgtam az ajtóba.
- hát így már tuti hogy nem. – mormogta Kellan mire nagyon csúnyán néztem rá.
- akarom mondani máshogy nem lehet kinyitni? – kérdezte hirtelen.
- de. – vágtam rá majd kutatni kezdtem.
- és azt is elárulod hogyan? – hajolt be elém. Úgy megijedtem, hogy hátráltam egy lépést.
- igen, kintről kulccsal, csak előtte meg kell találnom a telefonom hogy szoljak a lányoknak. – hadartam majd keresni kezdtem újra.

Épp az asztalon néztem szét mikor elcsendesült a Kellan által okozott zaj. Hirtelen fordultam meg és vele találtam szembe magam.
- te-te nem akarsz kijutni? – dadogtam.
- de igen. – vigyorodott el. – ám előbb felhívnám a figyelmed valamire. – mondta majd kezét először az arcomon húzta végig, amit az oldalam követett végül a fenekem. Nem tudtam eldönteni hogy reagáljak, ehelyett csak álltam mint egy szobor. Azt tehetett volna megint amit akart helyett nevetve meglengette előttem a mobilom.
- azt meg hol….. – mondtam de a felismerés hullámként csapott le rám.
- míg mi tűvé tettük a szobát, ő mindvégig ott lapult a hátsó zsebedben. – kuncogta.
- oh, hát köszönöm. – hajtottam le fejem. Érzetem hogy elönt a pír. Olyan melegem lett hogy majdnem megsültem. Erre ő még az állam alá nyúl.
- igazán nem tesz semmit, egy élmény volt. – suttogta egyenesen a szemembe nézve majd újra végig simított rajtam.
- én most felhívom a csajokat. – léptem oldalra majd kezem remegését valahogy kontrolálva tárcsáztam. Csodáltam hogy még működik, mivel párszor már találkozott a fallal. Most sem lett máskép.
- franc vinné el. – üvöltöttem.
- hát így már biztos itt éjszakázunk. – sóhajtott nagyot Kellan.
- dehogy is. – néztem rá rémülten. – ablak. – szólítottam fel.
- megkergültél. – kapott kezem után.
- minden bizonnyal. – mondtam majd felrántottam az ablakot.
- majd én. – rántott vissza hogy kimászhasson. Óvatosan kisegített engem majd végigmásztunk az ablak mentén. Ám annak is vége volt, úgy tíz lépés után.
- most? – szorítottam meg jobban kezét.
- ott. – bökött fejével egy szemetes felé.
- nem, azt nem. – ráztam meg hevesen a fejem. Kár volt elvesztettem az egyensúlyom és zuhanni kezdtem. Szerencsémre Kellenek volt még annyi lélekjelenléte hogy megrántott abba az irányba amerre a kuka volt.

Nagy huppanással értünk épp bőrrel földet a szemetesben.
- nah ezt tuti elmondom az unokáimnak. – nevetett fel Kellan.
- jól mulatsz mi. – morogtam miközben próbáltam kihámozni magam a szemét tengerből.
- ne légy már ennyire savanyú. – szólt rám.
- nem vagyok savanyú. – fordultam feléje ám abban a szent pillanatban ahogy ránéztem kitört belőlem a nevetés.
- most mi van? – nézett rám furcsán. Próbáltam abba hagyni, de nem ment. Már fuldokoltam, de csak nem maradt abba.
- jól van, szórakozz csak én itt hagylak. – vette be a durcit majd kifelé mászott.
Követtem. Szinte futottam utána.
- hé várj már. – kiáltottam utána.
- mért is? – fordult meg hirtelen és elég mérgesen.
- most meg mi bajod van? – vágtam csípőre a kezem. Az előbb még ő mondta hogy ne legyek savanyú.
- semmi. – vágott vissza majd kinyitotta a kocsiajtót előttem. Mintha ez olyan átlagos lenne. Néztem rá mire felszólalt. – külön kérvény kell.
- nem, mivel gyalog megyek. – feleltem higgadtan majd hátraarcot vettem.
- este tizenegy, ilyenkor már nem sétálhatsz egyedül. – kapott kezem után.
- nagy lány vagyok már, engedj el kérlek. – néztem a kezére.
- akkor ha beszállsz a kocsiba. – alkudozott.
- mért tenném. – néztem rá.
- mivel megkértelek és nem szeretném ha egyedül mászkálnál ilyenkor. – suttogta.
- rendben. – mondtam, ő pedig elengedett. Egy fekete audi q7 gazdája volt Mr. Lutz. Mondhatom hozzá illik ez az autó. Nagy, masszív és olyan ami után a csajok megfordulnak. Tehát Kellan kiköpött mása, csak ő kocsi.

- amúgy azon nevettem hogy egy káposztalevél van a fejeden. – jegyeztem meg miközben beültem. Azt a döbbent arcot. Ettől újra rám jött a nevetés. Azonnal lekapta fejéről a „kalapot” majd pufogva beszállt.
- pedig jól állt. – kuncogtam.
- tényleg, akkor hord. – nézett rám, végül a fejemen kötött ki a levél.
- neked sem olyan rossz. Kiemeli a szemedet. – magyarázta. Megnézve a fejem a tükörben kitört belőlem a nevetés. Ott hahotáztunk mikor megcsörrent a mobilja.
- mond. – szólt bele.
- nem még nem. Holnapra tettük át ma akadt egy kis malőr. – magyarázta komoly hangon, de rám nézve.
- jól van, szia. – majd kinyomta. Kíváncsian néztem rá, mire volt kegyes és beavatott a részletekbe.
- ezt most felejtsd el. Holnap zárva leszünk. – tiltakoztam.
- de holnap még csak péntek. – húzta fel a szemöldökét.
- igen, tudom. De holnap jön barátnőm és a fiúk is itthon vannak, szóval zárva leszünk. – feleltem az igazsághoz híven. Hatalmas Ó ült ki arcára.
- de…. – kezdet volna alkudozni ám leintettem.
- felejtsd el, ebből nem engedek. Inkább mehetnék már. – zártam le a témát.
- jól van. – sóhajtott majd indított.
Azt hittem hogy leszállt a témáról. Vagy hogy beletörődött hogy nem övé az utolsó szó erre a házunk előtt újra kezdte. Mondta, mondta. Én pedig már untam így ujjamat szájára téve beléfojtottam a szót.
- holnap reggel nyolc. Egy percet sem késhetsz mert akkor tuti nem csinálom meg a képeket. – feleltem majd kiszálltam.
Az ajtóból még láttam hogy ugyan úgy ül mint amikor ott hagytam. Féltem attól hogy sokkot kap ezért utána szóltam.
- jó éjt és ne késs. – ettől életre kelt majd egy bólintás és már el is tűnt.

Hihetetlenkedve mentem befelé. Hogy lehet valaki ilyen? Kerestem a válaszokat ám ahelyett hogy megleltem volna valaki felkapott. Ijedtemben sikítottam egy akkorát.
- mióta vagy ennyire beszari? – kérdezte az illető miközben letett a földre. Amint biztos talaj volt a lábam alatt, ránéztem a „támadómra”.
- Mike. – kerekedett ki a szemem. – Úr Isten. – visítottam majd rávetettem magam.
- nah így már ráismersz? – kérdezte kuncogva Em.
- így már igen. – mosolygott a féleszű majd barátnője mellé lépett és megcsókolta.
- khm, nem zavar hogy itt vagyok. – köszörültem meg a torkom. Semmi reakció. – jól van emberek, szobára. – löktem rajtuk egyet majd a nappaliba mentem. Ott voltak mind. Joe, Brad, Rob, Dave. De várjunk csak, valaki hiányzik.
- srácok hol van Chester? – rémültem meg. Ő a másik tag akit imádok. Igaz kinézetre jobban tetszett mikor szöszi volt és pár kilóval több, de nagy ész.
- valaki hiányolt? – jött a buta kérdés mögülem. Azonnal a nyakában ugrottam.
- ez egy hülye kérdés volt. – súgtam a fülébe majd adtam neki két puszit.
- csak ennyi? – kérdezte lebiggyesztett szájjal.
- mért még mit szeretnél? – hülye kérdés volt, de mondja ki ő.
- tudod te azt. – derült fel arca.
- na de itt mindenki előtt? – mutattam végig a társaságon.
- ugyan, egy család vagyunk, bármit elviselünk. – nevette Rob.
- azért a hálószoba rész maradjon a hálószobában. – tette hozzá Joe.
- nah? – nézett rám Ches. Nagyot sóhajtottam majd akkorát csaptam formás hátsójára hogy a kezem is megfájdult.
- ezt szeretem, mikor ilyen vad. – kuncogta majd magához ölelt.
- enyelgés befejez, buli van. – lépett be az ajtón Dave. Letette az asztalra a piákat és megkezdődött a nagy ivászat, hülyülés.
Úgy hajnaltájt másztunk ágyba. Szerencsémre megkaptam hálótársnak Chest és Robot. Kettő közt aludni, érdekes lesz.
- jó ét fiúk. – dünnyögtem. Válasz helyett mindkettő még jobban mellém bújt. Istenem hogy élem túl ezt az estét. Reméljük épp bőrrel. Ezzel a tudattal nyomott el az álom.

Hát ő lett volna az. És most nem függővég. :D Határ 5!