2011. május 16., hétfő

4 fejezet!

Helló, helló.

Késtem,de itt is van. Köszönjétek megint csak Encynek. És ezt a részt most neki ajánlanám, rem tudod mért?! Meg Amynek ha olvassa!

egyéb hozzáfüzni való. Nem biztos hogy elnyeri a tetszéseteket, de ez van. Új határ és egy alku.
Komihatár 5! Utána jön a friss. Alku pedig a feji után olvasható! Nevet még nem tudtam választani, de majd meglesz az is.
Olvassátok és a friss rajtatok múlik!

Pussss(L)
Kstev

UI:iráshibákért bocsi, siettem!

4 fejezet!

- bocsáss meg, túl messzire mentem. – suttogta lehajtott fejjel.
- inkább túl közel. – feleltem kábultan. Félve rám emelete tekintetét s mikor látta nem vagyok éppen magamnál egy széles mosoly jelent meg arcán, majd mélyen a szemembe nézett.
Túl sokáig, túl mélyen. Már kezdtem úgy érezni hogy csók lesz belőle, de szerencsére a telefonja megmentette a pillanatot. Vagyis csak hittem, hogy megmenti. A készülék hangosan csörgött a zsebébe, de ő csak nem akart elszakadni tőlem.
- ne veszed fel? – próbáltam terelni figyelmét.
- nem. – felelte röviden.
- és ha fontos? – próbálkoztam újra. Nagyot sóhajtott majd kivarázsolta zsebéből a készüléket majd beszélni kezdett. Nagy sajnálatomra vagy nem, de még mindig abban a pózban, ezzel engem bilincsben tartva. Gyorsan beszélt. Bárki is volt, hamar le akarta rázni.
- mennem kell. – suttogtam, de válasz nuku. Na jó, én itt elégeltem meg a dolgot. Óvatosan mellkasára tettem a kezem és eltoltam magamtól. Értetlen képe láttán majdnem kitört belőlem a nevetés. Menekülőre vettem a figurát ám egy gyors mosolyt még megejtettem. A kocsim rejtekébe bújtam. Remegő kézzel fordítottam el a kulcsot. Nagy hatással volt rám az iménti pár perc vagy óra. Főleg az érintése. A meleg, izmos, férfias mellkast érinteni. Úhh az egész testem remeg tőle még mindig.

Rémülten nézett rám. Tudta mire készülök. Aprót bólintottam majd indítottam. Nem bírtam ki hogy ne nézzek vissza rá. Az a dühös ám csalódott fej. Hát igen. Ez van Mr. Lutz. Engem, ha akarnám, se kapna meg olyan könnyen. Jót vigyorogtam rajta, de hajtotta tovább. Haza a csajaimhoz. Hú, ez elégé kétértelműen hangzik, de nem félre érteni. Ők az életeim, támaszaim, energiáim stb. Nélkülük nem tudnék élni. Oké, Breenél érzem, hogy mostanában kissé eltávolodott tőlem, de Em ugyan azzal a bolondos hévvel szeret. Pedig már a szerelem is rá talált, ő mégsem változott meg tőle. Meg még van két csajszi. Gigi, vele Facen tartom a kapcsolatot. Ann-el pedig mélben. Mindketten Magyarországon élnek. De egyszer kihozom őket, látogatóba vagy egy kicsit hosszabb időre.

Gondolatmenetemből a mobilom vad rezgése a zsebembe, zökkentett ki. Épp megálltam a feljárón, szóval azonnal előhalásztam.
Egy sms, ki mástól mint Kellantól.
„nem ér csak így itt hagyni! :@. Ezért bosszút állok, készül!. Holnap találkozunk! Kellan”

Hát időbe telt mire felolvadt. Bosszú mi? Főleg ha pontos lesz.
Majd meglátjuk Mr. Lutz. Majd meglátjuk.
Kuncogtam magamban majd befelé vettem az irányt. Halkan, szinte már osontam. Nem akartam felkelteni a csajokat. Ám a nappaliból halvány fény és halk sutyorgás jött. Lerámoltam az előszobába majd rögvest a nappaliba mentem. Em volt az, fülén a telefonjával.
- az hittem alszol? – tátogtam mire a telefonra mutatott. Elvigyorodtam majd tátogva megkérdeztem: - Mike az?
Nagy vigyor, s még nagyobb bólintás. Ujjammal jeleztem adja oda a telefont. Hevesen tiltakozott, de csak kivettem a kezéből.
- szerbusz, nagyfiú. – köszöntem bele mire a vonal végén csend támadt hirtelen. Alig bírtam visszafojtani a kikívánkozó nevetésem.
- Chris? – tette fel félve a kérdést.
- ki más. – vigyorogtam majd két lépést hátráltam nehogy Em elkobozza a telefont. Hangosan kifújta a levegőt, majd társalogni kezdtünk, Em feje pedig kezdett minden színben játszani.
- bocsánat hogy félbeszakítalak, szívesen csevegnék, de a kisasszony itt mellettem mindjárt megpukkad. Légy nagyon nagyon rossz és vigyázz a cuki pofidra. De nem sokáig feltartani a hölgyet, mert még karikás lesz a szeme. Puszi szia. – hadartam majd egy nyelvöltés kíséretében visszaadtam a készüléket eredeti gazdájának. Azt még hallottam hogy Mike hangosan nevet és hogy Em próbál mentegetőzni.

Hosszú napom volt így egy jótékony zuhanynak vetettem alá magam majd irány az ágy. Szokásunk volt együtt aludni, ez ma sem történt másképp. Amint lehunytam a szemem Emily vágódott be mellém.
- valaki holnap is korán kel. – dünnyögtem mire rám ugrott.
- én is. – üvöltötte. – holnap hazajönnek. – kontrázta meg még vagy két oktávval.
- mi, kik, mikor, hol, hogyan? – löktem le magamról. De ő nem hagyta annyiba cikizni kezdett.
- eléééééég. – szóltam rá erélyesen. – felkeltjük Breet. – suttogtam.
Mint egy kiscica összegömbölyödött és duzzogni kezdett mint egy négy éves.
- jaj te. – öleltem magamhoz. – nah mesélj kik jönnek haza amiért te képes vagy korán kelni? Szorongattam meg.
- a-a előbb te. Mi volt Mr. Lutzal. – vigyorgott ördögien.
- semmi, aminek te örülnél. – lomboztam le kedvét. Elmeséltem neki töviről hegyire mi volt mire fejbecsapott.
- még hogy semmi. Majdnem csók, ölelés, simogatás, vacsi, sms. – csak úgy fojt belőle a szó. Mint akit felhúztak.
- hé. Munkakapcsolat emlékszel. Meg különben is, én még egyszer nem kezdek sztárral. – mondtam majd bebújtam vissza a takaróm alá.
- hát te tudod, de nem mindegyik egy tapló köcsög. Higgy nekem. – mondta végszóként majd még ő is aludni szeretett volna.
- nem kisasszony, most maga jön. Kik jönnek holnap? – rángattam meg mert már félig aludt. Hihetetlen milyen gyorsan bedobja a szunyát.
- jah. – csillant fel a szeme. – hát Mike és a fiúk. Végre hazajönnek és két teljes hónapig itthon is lesznek. – kezdett el tapsikoni és pattogni mint egy gumi labda.
- nah ez remek. – lelkesedtem be én is. – de hol az az itthon? Itthon-itthon vagy náluk itthon? – kérdeztem mire furcsán nézett rám.
- lefordítva, itt szállásolják el magukat vagy Mikenál? – magyaráztam a szőkeségemnek.
- jah, azt nem tudom. De jön érted, wíííííí. – kezdett el visongani.

Jó tíz percig tartott mire rávettem hogy aludjon is egy keveset, nehogy a szívszerelme meneküljön előle ha meglátja a komás fejét. Erre egy hatalmas nyelvöltés volt a válasz majd közölte hogy csak irigy vagyok, de lefeküdt.

Túl hamar lett reggel. Túl korán keltett az ébresztőm. És Em is túl hamar kiugrott az ágyból. Ő mint a búgócsiga keringte be a házat, én meg alig vonszoltam magam. Hát ezt teszi az emberrel a szerelem.
Egy hatalmas bögre kávé, némi reggeli, majd Bree felnyalábolása a kanapéról és már indulhattam is dolgozni. Hogy ő mért volt ennyire fáradt nem tudom, sőt magamat sem értettem.
Beérve megint csomag fogadott az asztalon. Újabb kupac átnézni való. De szerencsére ma nincs annyi melo. Lightos délelőtt, vendégsereg délben. Így telet a munkaidőm első fele. Közös ebéd a sráccokal majd szó szerint úgy másztam vissza dolgozni.
- degeszre ettem magam. – panaszkodott Bree elnyúlva a kanapén.
- hasonlóan érzem magam én is. – bólintottam rá majd mellé feküdtem. Ott fetrengtünk mikor megcsörrent a telefon.
- fel kéne venni. – nyöszörgött de meg nem mozdult volna.
- ja. – válaszoltam majd az asztalomhoz kullogtam.
- halló. – szóltam bele ám a hang hallatán majdnem kiesett a kezemből a telefon……………….

Gonosz vagyok mi, de valahol be kell fejezni nem?! Új határ 5! Utána jön a friss. Viszont az RS-t ki kell érdemelni szóval ha több lesz akk az is jön, lehet. Rajtatok múlik!
Pussss(L)

6 megjegyzés:

  1. Ez nem ééééér!!
    Tudni akarom, hogy ki telefonált.. ugye Kellan?
    Remélem nem mondja le a mai napot, nem, nem mondhatja le.. azt nem szabad, nem engedem meg neki :D
    jó hangulata volt a fejinek, tisztára bepörögtem tőle, így 10 óra fele :D
    Chris jól ott hagyta Kellant, helyes, mutassa is meg neki, úgy se fogja tudni ezt az állapotot sokáig fent tartani, addig pedig csak játszadozzon vele.. persze csal lightosan :D
    Fantasztikus feji lett csajszikám :)
    Kíváncsian várom a következőt.
    Pusza <333

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    A mondatodra válaszolva: "Gonosz vagyok mi, de valahol be kell fejezni nem?!" Nem nem kell befejezned, sőt! bakker nagyon de nagyon szereted ha kiszúrhatsz velünk mi?!?!?! Itt sínylődöm, és egy Kellan Chris mobiltelós dumcsi után vágyódom, na meg persze, hogy Kellant idézzem: A "bosszút állok" dolog is igazán kíváncsivá tesz...és hát a fantázia...XD

    Ha akt fotót kell Chrisnek csinálnia az valamilyen szinten bosszúnak tekinthető, mert a csaj tuti elájul vagy sokkot kap mert woáo ez a pasi *-*....a szíve mélyén tudja, hogy odavan ezért a karpekért....és ezt a parkolóban is bebizonyította, alig bírt szabadulni a drága ,kaján vigyorú, Mr tökéletes-a-testem-és-a-mosolyom-tól, ja és a humort majd elfelejtettem! :) ;) :P
    Ha az a telefon nem szólal meg......(GG-nél forognak az agykerekek és beindult a fantázia XD :D )
    ÉS köszönöm!!!!!!!!!!!!!!!!!<3<3<3 :) Remélem tudod mire értem! Ha nem akkor msn-en elmagyarázom!:) És remélem jól gondolom amit gondolok! XD (Gigi) :D:D:D <3<3<3 Kíváncsi vagyok mikor lepik el a magyarok Amerikát XD :D

    Édes drága bogárkáim....a csajócák, hát majd meg zabáltam Emilyt....hihi Bree most nem nagyon kapott szerepet, de őt is szeressük.....

    Lehet, hogy én vagyok a hülye, de ki ez a Mike és a fiúk? ennyire szenilis lennék?! XD Azért örülök nekik, hogy jönnek! :) XD
    Remélem Kellan baba telefonált....és kapunk egy nagyon vicces, Chris belepirulós párbeszédet XD :D Már nagyon várom a folytatást! :D

    EMBEREK Tessék komizni! :) Ha akartok olvasni RS-t akkor több mint 5 komit kéne összekapirgálni! Szóval hajrá! :)

    Baba még egyszer nagyon zsír lett! :) ÉS már itt toporgok, hogy olvashassam a kövit! :) ;)
    Puszillak<3
    GG

    P.S: Remélem elég hosszú lett a komi! :).....ha beindulok akkor csak folynak a betűk xD :D

    VálaszTörlés
  3. Most csúnya lesz amit írni fogok, 18 éven aluliak ne olvassák! Ha mégis, csak saját felelősségre!

    Te utolsó álnok kígyó! A kurva élet ott baszta volna meg a drága kezeidet, ahol abbahagytad az írást, és törölte volna le azt a gonosz vigyort a fejedről, mert tudom, hogy kárörömöd volt!!! Ne hidd hogy nem tudom, hogy csak húzásból írtad bazd meg! A kurva életbe, hogy mi a faszomnak KELL ilyen függővéget írni.
    Ráadásul: MIKE??????? SMS?? ÉS TE NEM VÁLASZOLSZ RÁ?
    Te kis rinya! Szégyeld magad! Miattad lesznekl álmatlan éjszakáim!


    AKI PEDIG NEM ÍR KOMIT, AZT FEJBEBASZOM, MOSTMÁR KOMOLYAN!

    u.i: várom a kövit
    u.i.2: szerintem magától értetődő, hogy a töri címe a "Mr. Magas és Szexi" legyen : DDDD

    VálaszTörlés
  4. én jelentem írom a komit....neeee bátsatok:P
    különben ez így tényleg nem ér....így befejezni egy fejezetet:@
    a bosszú kifejezetten érdekelne:)
    + 1 komit számolj fel pls, mert nekem az RS is kénne nagyon♥
    üdv

    VálaszTörlés
  5. Tényleg gonosz dolog volt így abbahagyni. De így legalább nagyon várjuk a folytatást, hogy ki volt az a titokzatos vki, aki hívta Chris-t.
    Nagyon tetszett Chris és Mr. Lutz kis évődése. Kíváncsi vagyok, milyen bosszút eszelt ki Kellan Chrisnek.
    Csatlakozom Edinához. Már rég olvastunk RS-kről.

    VálaszTörlés
  6. nagyon tetszett (L)

    érdekel ki lehet a vonal másik végén, és ki az a régi másik sztár...:)

    pusz orsi

    VálaszTörlés